Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Salgótarján

2010.09.24

1. Magyarul, in Hungarian
2. in English, Angolul


1.
A név eredete:
A Salgótarján név a Salgó és a Tarján nevek összetételéből keletkezett. A Salgó a közeli Salgó várra utal, mely név a salgó (ragyogó, fényes) melléknévből származik. A Tarján a honfoglaló magyar törzsek egyikének a neve volt, mely ótörök eredetű szó, jelentése fejedelem, alkirály.

Története:
Történetét a honfoglalás idejéig vezethetjük vissza. A 10. század első évtizedében a Tarján nevű törzs birtokolta, melyet a belső gyepűvonal védelmére telepítettek ide.

A település a Kacsics nemzetség ősi birtokaihoz tartozott. 1246-ban a Kacsics nemzetség Illés ágából származó Péter birtoka volt.

1280-ban Péter testvérének, Simonnak fiait, Miklóst és Simont találjuk itt. 1327-ben az ugyane nemzetségből származó Salgai Illés és Miklós, valamint ezek fiainak osztatlan birtoka volt.

1332-1337-ben már a pápai tizedjegyzék is említette plébániáját, tehát ekkor már egyházas hely volt.

Egy 1348-ban kelt oklevél már említette Salgó várát is, amelynek közelében feküdt a község.

1411-ben a Szécsényieké, akik ekkor megosztoztak az öröklött javakon, az itteni vár Salgó Simon-nak jutott.

1450-ben a cseh husziták birtokába került, akiktől azonban 1460-ban Hunyadi Mátyás király visszafoglalta.

Tarján helység az egész középkorban a salgó vára sorsában osztozott és vámhely is volt.

1439-ben az oklevelek Salgó községet is említették, amely közvetlenül Salgó vára alatt, a későbbi Salgó-puszta helyén feküdt.

1548-ban Bebek Ferenc volt a település földesura.

1552-ben a vár Derencsényi Farkas kezében volt, de 1554-ben, miután az őrség Zagyvai Ferenc kapitány vezetése alatt az ellenség közeledtére megfutamodott, a vár a törökök kezébe került.

1562-1563-ban Hüsszein, Ali basa nagyvezér csauszának hűbérbirtoka lett.

1593-ban Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós foglalták vissza a várat a törököktől.

A 17. században már kovácsműhelye és malma is volt a falunak, amelynek ekkor 247 lakója volt. Fülek várának 1682-es ostroma után a település elnéptelenedett, és tíz évig lakatlan maradt. 1782-ben lassan újra benépesülő település még sokáig nem tartozott a jelentősebbek közé. Ekkor eléggé színes lett a nemzetiségi összetétel, amelyek főleg szlovákok voltak. Érkeztek ide visszavándorló magyarok illetve ruszinok.

A török hódoltság után a helység gróf Volkra Ottó Kristóf birtokába került, akinek örökös nélküli halála után, a 18. század elején, báró Szluha Ferenc szerezte meg.

1715-ben 17, 1720-ban 20 magyar háztartását írták össze, 1470-ben még a báró Szluha család volt a birtokosa.

1770-ben Jeszeniczei Jankovich László, 1828-ban Jankovich Antal, Nógrád vármegye alispánja, majd gömöri főispán volt a földesura.

1783-ban újabb betelepülési hullámban érkeztek visszamenekülő magyarok és romák.

1821-ben régi kis temploma tűzvész áldozata lett. Jankovich Antal, a plébánia akkori kegyura, a leégett templomot helyreállíttata és megnagyobbíttatta, Luby József pedig 1866-ban tornyot építtetett hozzá. A hívek szaporodásával azonban ez a templom is szűk lett, mire azt Kovács Nándor prépost-plebános kezdeményezésére 1900-ban teljesen átalakították. Református temploma 1882-ben épült, de a tornya 1894-ben.

A 19. században többször érték a helységet súlyos elemi csapások. Az 1840 években az árvíz döntötte romba a katlanszerű völgyben álló lakóházakat és gazdasági épületeket. Árvíz volt még 1870-ben és 1873-ban is, majd 1821-ben nagy tűzvész volt, amelyben a római katolikus templom teteje is leégett.

1847-től Hyeronimus Morsbrugger bécsi vállalkozó Weber Alajos mérnökkel szén után kutatott a falu közelében és 1850-ben barnakőszenet fedeztek fel a falu közelében. Beindult a bányászat, majd az erre alapuló ipar, így a település is gyors növekedésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága: a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. 1881-ben két cég egyesülésével óriási gyárkomplexum alakul ki elsősorban az itteni szénelőfordulásoknak köszönhetően: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R.T. Ez akkoriban az ország második legnagyobb vasfinomító vállalata volt, és az elit üzemek közé tartoztak ahol magas fokú kiképzésben részesültek a szakmunkások. Az ide özönlő idegen munkások miatt ekkoriban a város etnikai viszonyai is jelentősen változni látszottak. A megszervezett oktatásnak köszönhetően azonban sikerült egységes magyar munkásréteget kinevelni. A település az üzemek sokaságával és a bányászattal fejlődésnek indult. A várossá fejlődést a vasút is meghatározta amely 1867-óta létezik. Ez a vasútvonal (Pest-Salgótarján) is fontos tényező volt a fejlődésben. Az akkori végállomás után egy iparvágány indult ki az Acélgyárhoz. De az Acélgyáron kívül a Tűzhely- és az Üveggyárhoz is kiágazott iparvágány. A vasút később tovább épült ki. Ezáltal 1922-ben kapott a község városi rangot. A város első polgármestere dr. Förster Kálmán volt. A háború idején a város bányáit használták légópincéknek, valamint a Bányavasút alagútjait. A háborút erősen megsínylette a település, de hamar visszaállt minden a régi kerékvágásba.

1950-ben az addigi Balassagyarmat helyett Salgótarján lett Nógrád megye székhelye, bár a megyei tanács végrehajtó bizottsága ténylegesen csak 1952-ben tudott átköltözni, mivel itteni működésének technikai feltételeit csak ekkor tudták biztosítani. Ez újabb fejlődéshullámot indított meg. Megépült a Síküveggyár és az Üveggyapotgyár. 1950-ben hozzácsatolták Baglyasalja községet, 1961-ben Zagyvapálfalvát, 1973-ban Zagyvarónát, 1977-ben pedig Somoskő és Somoskőújfalu községeket. Közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozik Salgóbánya is. 1968-ban a belváros megkapta a Hild János-díjat. A szocialista beruházások idején Salgótarján az iparvárosok közé tartozott. A hatalmas beruházások a bánya, az ipari üzemek körül. Sorra épültek fel a lakótelepek, megújult a belváros, amely ekkor nyerte el mai formáját. A közigazgatási területen belül felújították az utakat és a vasutat. Ekkor kezdték építeni a 210-es főutat. Az üzemek bezárása az 1970-es évekre tehető vissza, amikor a bánya bezárt a szén fogyása és a gazdaságtalan kitermelés miatt.

A rendszerváltás után visszaesés állt be a gazdasági életben. Elsőként a Síküveggyár jelentett csődöt, 1993-ban. Ebből a bajból az Öblösüveggyár és a Tűzhelygyár szerencsésen jött ki. 1992-ben a BRG elköltöztette Salgótarjáni üzemét, amellyel újabb üzem szűnt meg a városban. 1994-ben Salgótarján megyei jogú város lett, mivel ekkor valamennyi megyeszékhely a népességétől függetlenül megkapta e rangot. 1999-ben az Acélgyár is részben megszűnt. Ebben az egykori óriási üzemben már csak a hideghengermű és a szöggyártó gépek működnek. 2000-ben elkészült az ipari park amely munkalehetőséget nyújt a város lakóinak. 2001-ben a Széchenyi Terv keretében megújult a Kórház és a Könyvtár. Somoskőújfalu a 2004. szeptember 4-i népszavazás alapján 2006-ban levált Salgótarjánról. 2008-ban újabb üzem zárt be. Az Üveggyapotgyárban is leállt a termelés.

2009-ben városszépítő program indult, amely a következő 20 évre azt tűzte ki céljául, hogy szebb, jobb, élhetőbb várossá teszi Salgótarjánt, hasonlóan mint az 1970-es, 1980-as években.

Salgótarján 1950 óta a megye székhelye. Ugyanebben az évben hozzácsatolták Baglyasalját. Ezt követően egyre több környékbeli település is a város részévé vált. A belváros mai képét a szocializmus időszakában kapta, ekkor jelentős iparváros volt a település. A 19. század második felétől a város fontos bányavidék központja volt, amíg a termelés a széntartalékok kimerülése és a magas önköltségi ár miatt meg nem szűnt. Nehézipara továbbra is hanyatlik, amely látszódik a városképben is. A csökkenő lakosság számára az ipar és a szolgáltatási szektor biztosítja a megélhetést. A 2008-as adatok alapján 38 683 lakója van a városnak. A rendszerváltás óta arra törekszik, hogy ipara alkalmazkodjon a változó körülményekhez, illetve turisták idecsalogatása is fontos szempont.

2009-ben új városfejlesztő projekt indult, amellyel az 1980-as évek hangulatát szeretnék visszavarázsolni, illetve szebb, jobb, élhetőbb várossá tenni Salgótarjánt.
Ha a lap tetejére szeretne menni akkor kattintson ide:
www.latika.eoldal.hu/cikkek/tortenetek--stories/salgotarjan.html

2.
History:
The town already existed in the Middle Ages, but information on it is scarce, it is likely that it was a small village. The word salgó means "shining" in Old Hungarian, while Tarján was the name of one of the Hungarian tribes conquering the area. The castle of Salgó was built in the 13th century on a mountain of volcanic origin. In the 13th century the town already had a church.

After the 1682 siege of the nearby Castle of Fülek (today Fiľakovo, Slovakia) the town was deserted, and new settlers arrived only ten years later, but remained a small village.

Development came in the mid-19th century, when a coal mine was opened nearby. The job opportunities provided by the mine and the developing industry began to attract people. The village grew quickly and was granted town status in 1922. Today visitors can see the remains of the mining industry by visiting the Mine Museum, which is located next to the main entrance of the mine.

In 1950, Salgótarján became the capital of Nógrád county instead of the previous county seat Balassagyarmat. In the next twenty years several villages were annexed to the growing city.

The coal mines have been closed years ago, leaving the city with high unemployment rates.

In 1994, Salgótarján was granted the rank of city with county rights, in accord with a new law stating that all county seats are cities with county rights. (Previously only cities with a population over 50.000 were granted county rights, and Salgótarján was one of only two county seats that had smaller population than 50.000; the other was Szekszárd).
If you want to go the top then click here:
www.latika.eoldal.hu/cikkek/tortenetek--stories/salgotarjan.html

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.